Hogyan dolgozunk?

Zen
A legtöbb munka sikere vagy kudarca általában nem a munkavégzés minőségén, a munkát végzők szakértelmén, hanem a két fél közti kommunikáción múlik. Ezért mi különösen nagy figyelmet szentelünk arra, hogy ügyfeleinkkel folyamatosan beszéljünk, meghallgassuk őket. A "legyünk túl rajta" helyett a "beszéljük meg" elvét követjük.
Első és legfontosabb feladatunk, hogy kiderítsük, mi is a megbízatásunk célja. Meg kell értenünk a megbízónk működését, igényeit. Kérdezünk, figyelünk, gondolkodunk - ehhez pedig elegendő egy papír és egy ceruza.
Ez után kidolgozzuk a megoldást, és javaslatunkat árajánlat formájában megtesszük. Miután a megbízó elfogadta az árajánlatunkat, meg kell terveznünk, hogyan is jutunk el az előzőleg lefektetett célokig. Ezt követi a honlap tényleges grafikai tervezése, elkészítése.
Együtt a tökéletes megoldásért
Ahhoz, hogy egy projekt a megfelelő ütemben haladjon, és sikeresen záruljon hatékony és állandó kapcsolatra van szükség a megbízó és csapatunk között. Ezért a megvalósítás teljes ideje alatt tartjuk a kapcsolatot a megbízóval, és ahol lehet, bevonjuk a munkába. A grafikai tervezés során minden fázist alaposan megbeszélünk. A fejlesztés közben pedig amint előkészítjük a tartalomkezelő rendszert a használatra, megismertetjük azt a megbízóval is, így a tényleges tartalmakat már ő tudja elhelyezni a készülő honlapon. Ez azért jó, mert az ügyfél nem akkor találkozik a honlap szerkesztési feladatokkal, miután átadjuk a kész rendszert, hanem már munka közben. Így van lehetőség finomításokra, és segítségnyújtásra.
A Drupal ereje
A honlapok elkészítéséhez 2010-től többnyire a Drupal nyílt forráskódú tartalomkezelő keretrendszert használjuk. A Drupal1 igen hatékonynak bizonyult a webes fejlesztések során, mivel
- Nyílt forráskódú
- Rendkívül sokrétű
- Könnyen bővíthető, fejleszthető
- Könnyen kezelhető
Folyamatos felügyelet
Úgy hisszük, egy projekt vége valójában csak a kezdet. Az általunk készített Drupal alapú weboldalak egyik nagy előnye, hogy könnyen lehet a tartalmakat módosítani, újakat létrehozni - házon belül. Viszont míg ügyfeleinknek nincs szükségük felhívni bennünket a napi egyszerű feladatok elvégzése miatt, a rendszer frissen, működőképesen, biztonságosan tartásához szakértői kezek szükségesek. Ezen túl a cégeknek mindig szem előtt kell tartaniuk a fogyasztói igényeket, a legújabb webes trendeket és hogy hogyan kötik le a látogatóikat.
Egy weboldal elindítása valójában csak egy sikeres webes jelenlét kezdete. A mi célunk, hogy ügyfeleink állandó partnereink legyenek. Az ő csapatuk kiterjesztéseként dolgozva segítünk nekik az online jelenlétükkel kapcsolatos műveletekben. Elvégezzük a napi szintű felügyeleti és karbantartási feladatokat, és folyamatosan figyeljük azokat a lehetőségeket, melyekkel partnereink webes megjelenése a lehető legsikeresebb lehet.
-
A Drupal Dries Buytaert bejegyzett védjegye. ↩



